A kínai óriásvállalat által gyártott mobiltelefonok korábban elsöprő népszerűségnek
örvendtek hazánkban is, azonban a közelmúltbéli amerikai szankcionálás következtében
elvesztették Google-támogatottságukat, így kiszorulóban vannak az európai piacról (is).
Azonban mind a mai napig sokan használnak Huawei okostelefonokat, hiszen a P20-as, P30-
as, vagy éppen a P-Smart sorozat modelljei remekül üzemelnek és megtartották
gyorsaságukat, ráadásul az egyel magasabb kategóriás Pro készülékek most is
csúcskészüléknek számítanak.
Éppen ezért azok számára, akik Huawei készüléket használnak, melyet ráadásul már
jellemzően garanciaidőn túl vannak, érdekes lehet az alábbi cikk, melyben részletezzük, hogy
mire számíthatunk, ha szeretett készülékünk töltésproblémássá válik.
Miből következtethetünk töltésproblémára?
A töltéssel kapcsolatos probléma viszonylag könnyen diagnosztizálható, hiszen legrosszabb
esetben éjszakáról reggelre virradóan konstatáljuk, hogy készülékünk lemerült, vagy jobb
esetben nem töltött az éjszaka folyamán. Valamint, ha azt tapasztaljuk, hogy készülékünk
lassan tölt, vagy nem mindig tölt, esetleg nehezen érintkezik a töltőcsatlakozó, vagy micro
USB-s bemenetelű töltőcsatlakozónkba fordítva dugtuk a töltőkábelt, jó eséllyel
töltőcsatlakozó cserére szorul készülékünk.
Érdemes megjegyezni, hogy a lassú, vagy szaggatott töltés utalhat akkumulátor problémára
is, így ilyen esetben érdemes először bevizsgáltatni készülékünket. A GSM Pont budai
szervize kiválóan alkalmas választás lehet erre a célra, ugyanis díjmentes a bevizsgálás.
Mi a teendőnk, ha töltőcsatlakozó cserére szorul a készülékünk?
Előfordulhat, hogy szeretett Huawei készülékünk csak sok szennyeződést kapott, esetleg
poros, párás helyen kényszerültünk használni és ezáltal elkoszolódott a töltőcsatlakozó. Ilyen
esetben egy alapos tisztítás is elegendő lehet, melyet gyorsan és anyagilag is kedvezően
tudunk javíttatni szakemberrel.
Ezenfelül felmerülhetnek komplexebb problémák, alaplapi hiba, jellemzően töltésvezérlő IC
zárlat vagy ún. FPC-csatlakozó probléma, esetleg beázásból bekövetkezett zárlat. Ilyen
esetekben viszont szinte garantált, hogy egyfelől hosszabb idejű javításra számíthatunk,
másfelől pedig anyagilag is nagyobb összegű ráfordítással kell kalkulálnunk.
Azonban ezeket az eseteket leszámítva, – készletellenőrzés után – lehetőség van Huawei
okostelefonok egy órán belüli töltőcsatlakozó vagy töltéspanel cseréjére. Így nem kell
napokig, vagy hetekig nélkülöznünk a készülékünket. Anyagilag pedig mivel egy egyszerűbb
moduláris cseréről van szó, nem igényel komolyabb ráfordítást egy ilyen javítás, sőt
mondhatni a legolcsóbb beavatkozások egyike, melyről előzetesen árlistánk alapján
tájékozódhatsz.
Miért minket válassz?
A GSM Pont szervekben lehetőség van Huawei okostelefonok azonnali, akut javítására,
széleskörű raktárkészletünknek köszönhetően. Ráadásul gyári-, vagy azzal megegyező
minőségű alkatrészek felhasználásával dolgozunk, melyekre 180 nap alkatrészgaranciát is
biztosítunk. Cégünk kifejezetten Huawei készülékekre is specializálódott, így szakképzett
kollégáinknak a rutinjavítások közé tartoznak a Huawei töltőcsatlakozó cserék, így
garantáltan jókezekben lehet készüléke.
Ráadásul több, mint 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkezünk, melyet több ezer
elégedett ügyfél tanúsít. Vegye igénybe nyugodt szívvel, töltőcsatlakozó csere
szolgáltatásunkat!