Skip to main content
Blog

Mobiltelefonok hangproblémái

By 2023.08.09.november 15th, 2023No Comments

A 21. század majdnem minden embert érintő technikai vívmányai az okostelefonok,
melyeket széles piac és nagyfokú változékonyság jellemez. Sokszor bele sem gondolunk,
milyen komplex és összetett eszközöket használnunk, azonban pont ebből a komplexitásból
fakadóan sokféle hibával szembesülhetünk, melyek akár fizikai behatás, akár a gyakori
használat következményeként keletkeznek. A mai eszközöket már rengeteg dologra
használjuk az internetezéstől kedve, a navigáción át, emlékeink megörökítéséig. Azonban
igen bosszantó tud lenni, mikor telefonunk alap funkcióját a telefonálást érinti a
meghibásodás.
Természetesen az ilyen jellegű problémák széleskörűek és az értünk felelős alkatrészek is
különbözőek, így üzemzavaruk is sok esetben egyedi feltárást és megoldást kíván, azonban
igyekszünk sorra venni a lehetséges problémákat és azok megoldásait.

A beszédhangszóró meghibásodása

A mobiltelefonokban általában két hangszóró kap helyet, melyek funkciói eltérőek. A
képernyő felső vékony rácsa mögött található az ún. beszédhangszóró, melyet készülékünk
normál telefonhíváskor használ, így amikor a fülünkhöz tesszük az eszközt ezen keresztül
hallhatjuk azt, akivel hívást létesítettünk. A beszédhangszóró membránokból áll, ezért egy
viszonylag sérülékeny alkatrészről van szó. Azonban ez az komponens külön is cserélhető,
így, ha azt tapasztalod, hogy telefonálás közben rosszul-, vagy egyáltalán nem hallasz, vedd
igénybe hangszóró csere szolgáltatásunkat, és egy órán belül elkészítjük a javítást!
Természetesen mivel a felső hangszóró rács fokozott zsírnak, illetve koszolódásnak van
kitéve, előfordul, hogy egy alapos takarítás is segíthet, ezt azonban szerviztechnikusaink csak
szemrevételezés után tudják megállapítani.

A csengőhangszóró meghibásodása

További bosszantó jelenség, amikor a másik hangszóró, az ún. csengőhangszóró hibásodik
meg. Ezt a hangszórót használja a készülék amikor a csengőhangunkat halljuk, vagy amikor
kihangosítva telefonálunk, illetve amikor médiahangot játszunk le. Azonban a
csengőhangszóró egy zártabb rendszer, sok esetben nem feltétlenül a hangszóró romlik el,
hanem az alaplappal nem tud kapcsolatot létesíteni. De természetesen önmagában ez az
alkatrész is cserélhető, így, ha azt tapasztalod, hogy recseg, vagy egyáltalán nem szól a
hangszóró csöngésnél, kihangosított hívásnál, vagy zene hallgatásnál, keress minket
bizalommal és kedvező áron vállaljuk a javítást!

Mikrofon probléma

A harmadik eset a hangproblémák közül, amikor nem a kimeneti hanggal, hanem a
hangrögzítéssel vagyis a mikrofonnal kapcsolatban jelentkezik a hiba. Itt is érdemes
megjegyezni, hogy nem egy mikrofon található a telefonokban, leggyakrabban kettő, de az
újabb, illetve drágább csúcskategóriás modellek esetében akár három-négy mikrofon is felel
a tökéletes hangfelvételért. Jellemzően ebben az esetben is meg kell különböztetnünk a
normál-, és a kihangosított telefonhívást, valamint a video rögzítést, ugyanis ezekben az
esetekben más-más mikrofon van használatban.
Telefonálás esetében a töltéspanelen lévő mikrofont használja a készülék, így amikor a
fülünkhöz tesszük a telefont, a szánkhoz legközelebb eső mikrofon van igénybevétel alatt.
Ebben az esetben megoldható pusztán a mikrofon cseréje is, azonban az is előfordulhat,
hogy nem a mikrofon romlik el, hanem a panel lesz zárlatos (például beázás esetében),
ilyenkor a töltéspanel moduláris cseréje a megoldás legtöbbször.
Amikor kihangosítva telefonálunk az alaplapon található mikrofon van használatban, így
ilyenkor egy kicsit kockázatosabb, de semmiképp nem megoldhatatlan a hibás alkatrész
cseréje, viszont egy kicsit időigényesebb, ugyanis a fő panelen történő javítások mindig
fokozott figyelmet igényelnek!

Audio IC javítás

Leginkább iPhone-ok esetében jellemző, de minden típusnál előfordulhat, hogy alaplapon
található hangvezérlő mikrochip hibásodik meg, ilyenkor a fent leírt problémák összessége
jelentkezik. Ebben az esetben is jó választás lehet a GSM Pont, ugyanis jó eséllyel ebben az
esetben is tudunk segíteni! Amennyiben mobilkészüléked hangfunkcióival kapcsolatban
észlelsz problémát látogass el szervizünkbe és igyekszünk a lehető leggyorsabban segíteni!